| |
| Milyen nemű kiskutyát vásároljunk?
|
| |
Szeretnénk egy kis segítséget nyújtani azoknak, akik még csak most foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy vesznek egy kölyök moszkvai őrkutyát. Már csak azért is, mert ez olyan "pillanat" melynek 10-12 éven keresztül viselniük kell a következményeit! Ez okvetlenül jusson az eszükbe, amikor először simítják végig egy kölyök bundáját.
- Hogyan válasszanak maguknak kutyát?
- Melyek a kiválasztás alapvető szempontjai?
Amikor választanak, először is vegyék figyelembe a következőket:
- Életkörülményeiket, tehát azt, hogy kertes házban vagy lakásban élnek.
- Tartsák szem előtt munkabeosztásukat
- továbbá, hogy milyen gyakran utaznak
- vannak-e kiskorú gyermekeik
S hogy valójában mire akarják használni a kutyát
- kedvtelésre,
- őrzésre,
- védelemre, stb.
- A kölyök nemét (kan, szuka). Az ön-, és a fajfenntartási ösztön uralja a kutya életét. Mind a kan, mind a szuka eltérő módon viselkednek egymással, de az emberrel szemben is.
Lássuk közelebbről: A kan általában határozott, önfejű, mindig szigorúbb felügyeletre szorul, vagyis jobban igénybe veszi az ember erejét, türelmét.
Örökös párzási hajlama miatt folytonosan keresi a szukát. Ez természetesen befolyásolja a gazdához való ragaszkodását. Az a tény, hogy a kan szagjelzésével megjelöli a területén lévő tárgyakat, igencsak bosszantó.
A szuka ezzel szemben mentes ettől a kellemetlen szokástól. Sokan inkább kan mellett döntenek, mert nincs gondjuk az ivarzási gondokkal. A szuka lényegesen tanulni vágyóbb, kezelhetőbb, viszont nemisége miatt egészségügyi szempontból sérülékenyebb. Ennek ellenére többen azt mondják: csak szukát ne! .
Gondoljunk a hathavonta esedékes ivarzására, mely ugyebár ismételten azzal jár, hogy a kanok a szukánk közelében " táboroznak ". Ne feledkezzünk meg a fogamzásgátlás gondjairól, képzeljük csak el, ha figyelmetlenségünk miatt idegen kan párzik ivarzó szukánkkal. Végül, amikor a kölykök megszületnek, gondoskodnunk kell az anya és utódai jólétéről, egészségéről. A szuka kiválasztásánál alapvető szempont az egészség, a vérmérséklet, az erőnlét, a kifogástalan alkat. Amennyiben tenyésztési szándékunk van, akkor ne legyen félénk, mert utódaira átörökíti ezt a viselkedést. Mi több, a kölykök növekedésük alatt elsajátíthatják a félénkséget. Az anyakutya erősebben befolyásolja az utódok minőségét, mert egyrészt átörökít, másrészt nevel!
- A kölyök korát. Mennél korábban veszünk meg egy kölyköt - mondjuk az elválasztás után hét és nyolchetes kora között, mihelyst megkapta a második védőoltást - annál több esélyünk van arra, hogy szájunk íze szerint való kutyát "faraghatunk" majd belőle.
A tenyésztők egy része persze éppen ellenkező véleményen van, nem szívesen válnak meg korán a fiatal egyedektől, féltik őket, hogy hozzá nem értő kezekbe kerülnek, s ezért ők akarják elkezdeni a kölyök nevelését.
- Aki tenyésztési célokra akar megtartani kiskutyát, akkor melyiket válassza? Erre határozott választ adni nem lehet.
Még a tapasztalt tenyésztő sem alkothat a 8-10 hetes kölyökről - a későbbi fejlődésére nézve - biztos ítéletet, legfeljebb csak a 6-8 hónapos serdülőről mondhatja a hozzáértő, hogy szakszerű tartás és egészséges életmód mellett, ez és ez a kölyök mivé fejlődhet.
Egyik vagy másik kiskutyához lelkes reményeket táplálunk, és ennek ellenére nem lesz kimagasló küllemű egyed.
Mindenesetre a jövőbeli gazdának ajánlatos alaposan érdeklődnie a kiválasztott tenyészet " árnyoldalai " felől is, és a szerzett ismeretek alapján döntenie, hogy honnan vesz kiskutyát.
Az összehasonlítás kedvéért nézzünk meg több almot is, ne vegyük meg az első utunkba kerülő kölyköt.
Célravezető, ha kikérjük a fajtát ismerő szakember véleményét is.
Nem állítható, hogy a moszkvai őrkutya bárkihez illik.
Aki nem ismeri ezt a fajtát, illetve nem ért a kutyához, nem okvetlenül kell ezzel a kutyával foglalkoznia. Határozatlan gazda keze alá nem való.
Jellegzetesen családi kutya, a közvetlen családi környezetet elfogadja, aki szeretetet ad iránta és utána hosszú-hosszú szünet.
A moszkvai őrkutya nem ajánlható lobbanékony természetű gazdának, s a tekintélyt parancsolni nem tudóknak. Fontos, hogy fiatal korban kezdjük el a nevelését.
Mindamellett igen jó idegrendszerű, kiegyensúlyozott, nyugodt, tanulékony, intelligens. Az utóbbi időben nőtt az érdeklődés a moszkvai őrkutya iránt. Elsősorban a megbízhatósága, a hihetetlen munkabírása, és az időjárási viszonyokhoz való maximális alkalmazkodása miatt népszerű. Végtelenül önálló, megszokta, hogy parancs nélkül is a legjobb belátása szerint cselekedjen.
A rábízott területet, portát, vagyont vagy embereket minden körülmények között biztonsággal megvédi.
Munka- és területigényes fajta, ezért nem való lakásba.
Nos, a kutya sikerének oka képességeiben rejlik.
Erős, intelligens, bátor, hűséges, megvesztegethetetlen. Eleven, mégis nyugodt, agilis, fürge, rámenős: ugyanakkor engedelmes, szelíd, sőt gyöngéd.
A lista hosszú, s a moszkvai őrkutyások órákig tudnák folytatni. Természetesen nem szeretnénk befolyásolni senkit, mindenki kedve szerint döntse el, hogy kant vagy szukát tart.
A magunk részéről csupán egy kevés tapasztalatot próbálunk átadni.
Folytatás hamarosan ...
Kasza József
|
| |